Sosem szerettem a verekedést, káromkodást és a sértéseket. Egy álom volt egy olyan iskola, ahol a gyerekek segítik egymást, tisztelettel gondolnak a másikra és odafigyelnek egymásra.

           Bár akkor még nem tudtam, de ez az álom megvalósulni látszott. Az újságban olvastam arról, hogy új iskola nyílik a városban. Tudtam, ez nem olyan lesz, mint a többi, így hát úgy döntöttem itt kezdem a 7. évet. Nem minden volt olyan egyszerű, mint ahogy én gondoltam, például mi lesz a barátaimmal? A dolgok szinte maguktól megoldódtak, mintha a sors is úgy akarta volna, hogy én ezt tegyem, ugyanis velem tartott néhány barátom is.

           Amint megkezdődött a tanítás rájöttem, hogy a többség szintén egy jobb és szebb iskola reményében jött ide. Itt mindenki sokkal figyelmesebb, kedvesebb és boldogabb. Mindenki kerüli a csúnya kifejezéseket, az erőszakos és ésszerűtlen megoldásokat, valamint a csúfolódó megjegyzéseket. Eleinte mindenki ismeretlennek tűnt, de a barátaim akkor is velem voltak. Elég hamar így osztállyá kovácsolódtunk. A tanév közben is sok új emberrel ismerkedtünk meg, akik szintén a mi kis közösségünk részévé váltak.

           Az én iskolám nem csak az imáktól és a hittanóráktól különbözik, hanem itt, talán fel se tűnik, de mindenki kissé jobb emberré válik, mint amilyen ezelőtt volt.

 

 

                                                                                        Mihajla Beáta

az Iskola 7. o. tanulója